New York
cheesecake
Milli forródrót
06 80 180 180
Milli forródrót:
06 80 180 180

Hozzávalók
4 főre
150 g zabkeksz
60 g vaj
180 g krémsajt
70 g porcukor
2 tojás
1 tojássárgája
40 g tejszín
40 g tejföl
20 ml frissen facsart citromlé
5 g burgonyakeményítő
csipet só
Hasznosnak találtad ezt a receptet?
Oszd meg ismerőseiddel is!
Elkészítés
Ledaráljuk a kekszet, majd egy tálban alaposan összegyúrjuk a szobahőmérsékletű vajjal. Ha van aprítónk, azzal szépen összedolgozhatjuk a kettőt.
A kapott tésztát egyenletesen elosztjuk a 20 cm-es formában és nedves kézzel vagy kanál hátuljával belenyomkodjuk úgy, hogy kis pereme is legyen, majd hűtőbe tesszük.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, csak alul-felül sütési funkcióval!
A krémhez minden hozzávalót belemérhetünk egy keverőtálba és jól kihabosítjuk. Mindezt az előkészített formába öntjük. A sütőedényt magas peremű tepsibe helyezzük, amibe vizet öntünk úgy, hogy a forma harmadáig érjen kb.
180C-ra előmelegített sütőbe tesszük, amit azonnal visszaveszünk 160 fokra és egy órán át sütjük. Akkor van készen, amikor kívülről már picit megemelkedett, és láthatóan összeállt, belülről viszont még lazán rezeg, ha megmozgatjuk. Teljesen kihűtjük és hidegen tálaljuk.

Jó étvágyat!


Forrás: Chefparade Főzőiskola

Receptünkhöz használt Milli termék:

Milli Habtejszín 35%
200ml
Bővebben »
Hasznosnak találtad ezt a receptet? - Oszd meg ismerőseiddel is!
További receptek

Receptünkhöz használt Milli termék:

Milli Habtejszín 35% 200ml